Ágdarálás

Az ágdarálás főszezonja az ősz!

Ha máskor nem is, ősszel biztosan szükséged lesz profi ágdarálásra, mert ilyenkor keletkezik a legtöbb zöldhulladék. Bízd ránk ezt a munkát is!

A zöldterületek szépsége bizonyos szempontból a jó időzítésen múlik, és amire ősszel mindenképp sort kell kerítenünk, az a metszés. Az évelő cserjék és a sövények, de a gyümölcsfák többsége is igényli ilyenkor az extra gondoskodást, ha pedig mindennel végeztünk, mindenképpen szükségünk lesz ágdarálásra is. Nézzük meg egy kicsit közelebbről, pontosan milyen teendők várnak ránk ősszel!

Amikor az évelő cserjék elkezdenek kissé meggyötörtnek látszani, sárgulnak és lefelé lógnak az ágaik, akkor elérkezett az idő egy kis metszésre. Ha elmulasztjuk visszavágni az ágakat, nagy az esélye annak, hogy azok később elhalnak, a metszésnek köszönhetően viszont új erőre kapnak. Ennek a munkának egyetlen szabálya van, a mértékletesség.

Ágdarálás Budapest

Ugyanez mondható el a sövényről is, ha ősszel kap egy megfelelő visszametszést, akkor tavasszal újra csodásan fog mutatni és egyben térelválasztó szerepe sem szenved csorbát. Itt is fontos megtalálni a középutat, hiszen nem cél, hogy belássanak a birtokra, ugyanakkor a növény akkor marad egészséges és erőtől duzzadó, ha „fellélegezhet” kicsit.

gyümölcsfák metszése különösen fontos, ezek ugyanis nem csak szépséggel, hanem bőséges terméssel is meghálálják a gondoskodást. Ilyenkor azoktól az ágaktól kell megszabadítani a növényt, amik betegnek látszanak vagy akadályozzák egymást a növekedésben, de a mértékletesség itt is lényeges. Jó, ha tudjuk, hogy nem minden gyümölcsfát ilyenkor kell metszeni!

Ne feledjük eltávolítani az ágak közé hullott leveleket, hisz ősszel kevesebb a napos óra, így a növényeknek még inkább szükségük van a fényre és levegőre. Na és mi lesz a rengeteg ággal és levéllel, ami a metszés során keletkezett? Ilyenkor érkezik el az ágdarálás ideje, mivel ekkora mennyiséget már muszáj szakszerűen kezelni.

Kalkuláljuk még hozzá tehát az ágdarálás árát, egy profi géppel ugyanis tizedére lehet csökkenteni a nyesedék össztérfogatát, vagyis az jóval könnyebben kezelhetővé válik. A darálékot használhatjuk a növények táptalajának megújítására, de választhatjuk az elszállítást is, a tömörítés ebben az esetben is megéri, hiszen kisebb mennyiségtől kell megszabadulni.

Ha érdekelne az ágdarálás Budapesten, esetleg a metszést és a többi őszi munkát is szívesen kiadnád a kezedből, fordulj hozzánk bizalommal!

Miért ne magad végezd az ágdarálást?

Ha mi végezzük helyetted az ágdarálást, az biztonságos és egyben költségtakarékos megoldás, a faaprítékot viszont ebben az esetben is Te hasznosíthatod!

A rendszeres és szakszerű ápolás nélkülözhetetlen ahhoz, hogy kedvenc fáink egészségesen fejlődjenek és megajándékozzanak minket szépségükkel. Egy kis utánajárással könnyen el lehet sajátítani a metszés minden trükkjét, egy nagyobb kertben azonban elképesztően sok hulladékot termel egy ilyen művelet.

A szerves hulladék égetése ma már tiltott tevékenységnek minősül, az egyetlen szabályos és észszerű megoldás az ágdarálás. Bár ma már bármelyik barkácsáruházban beszerezhetünk egy jó gépet erre a feladatra, nem biztos, hogy azzal járunk a legjobban, ha veszünk egy saját ágdarálót, és ennek mindjárt két oka is van.

ágdarálás budapest

A gallydarálás kifejezetten balesetveszélyes, és bár vannak vészleállító rendszerrel ellátott gépek, ez önmagában nem garantálja a biztonságot. Gépkezelési és munkavédelmi ismeretekre van szükség ahhoz, hogy minimalizáljuk a kockázatokat, vagyis hiába vannak lakossági célra szánt gépek, a saját érdekünket szolgálja, ha profikra bízzuk a feladatot.

Az igazán jó ágdarálók, amikre érdemes beruházni, igen magas árkategóriában mozognak, és egy átlagos kertben ez a kapacitás kihasználatlan marad. Ehhez hozzá kell tenni azt is, hogy éppen a balesetveszélyből adódóan nem elég csak a gépet megvásárolni, szükség van néhány megbízható munkavédelmi eszközre is, ami extra kiadás.

A faapríték sorsáról természetesen akkor is magunk dönthetünk, ha profikra bízzuk magunkat. Választhatjuk azt a megoldást, hogy elszállíttatjuk, ez azonban szinte vétek, hiszen többféle módon hasznosíthatjuk a kertben:

    • Talajtakaró formájában felveszi a harcot a gyomokkal, ráadásul dekorációs célra is remek; hasznos és szép egyszerre.
    • Komposztként növeli a talaj szervesanyag-tartalmát és javítja a vízmegkötő képességét, vagyis kevesebbet kell locsolni.
    • Válhat belőle környezetbarát ütésvédő anyag, ezt a funkciót például a gyerkőcök hintája alatti felületen használhatjuk ki.

Neked megéri vállalni a biztonsági kockázatot és a fölösleges költséget, vagy inkább ránk bízod a feladatot? Az ágdarálás Budapesten legyen a mi dolgunk, hidd el, ebből profitálsz!

Ágdarálás: ha szükség van rá, megoldjuk!

Az ágdarálás a kerti zöld hulladék feldolgozásának egyik leghatékonyabb, egyben leggyorsabb módja, ami egy speciális berendezéssel történik.

Az ágdarálásra meglehetősen gyakran van – vagy legalábbis lenne – szükség, hiszen évente akár többször is meg kell nyírni a sövényt, a bokrokat, és meg kell metszeni a fákat is, nem is beszélve az olyan helyzetekről, amikor egy elvadult kertet kell valahogy élhetővé varázsolni. Ilyenkor tetemes mennyiségű zöld hulladék keletkezik, amelynek egy része ugyan becsomagolható, ám az ágak csak felaprítás után kerülhetnek zsákba.

Amennyiben ránk bízza az ágdarálást, nem kell aggódnia a zöld hulladék elszállítása miatt sem, hiszen azt is megoldjuk Ön helyett, sőt, a kertrendezés után keletkező, nagy mennyiségű hulladékkal is elbánunk. Gyorsan és szakszerűen dolgozunk, áraink pedig kedvezőek, ezért Önnek is érdemes bennünket választania!

Szeretne többet is megtudni az ágdarálásról, vagy szeretné megrendelni szolgáltatásunkat? Vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

ágdarálás

Az ágdarálásról: miért érdemes mellette dönteni?

Ágdarálással könnyen megszabadulhatsz a felesleges gallyaktól, sőt, akár hasznukat is veheted, talajtakaróként. Használd ki a szolgáltatás előnyeit!

Ahhoz, hogy egy kert szép, rendezett legyen, folyamatosan gondozni kell. Az ápolásból természetesen nem maradhat ki a fák metszése, illetve a felesleges, elszáradt ágak levágása sem. Az ilyenkor keletkező hulladékra sokan csak szemétként tekintenek, amitől meg kell szabadulni, pedig az ágdarálásnak köszönhetően szuper talajtakaró válhat belőle.

Az ágdarálásnak több előnye is van, és akkor is érdemes mellette dönteni, ha nincs szükség talajtakaróra, csak a rengeteg felesleges gallytól szeretnénk megszabadulni. A keletkező forgács elszállítása ugyanis sokkal kevesebbe kerül, mint a nagy mennyiségű, terjedelmes ágaké. Az ágdarálást tehát anyagilag is megéri igénybe venni.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődésedet, fordulj hozzánk bizalommal bővebb tájékoztatásért az ágdarálással kapcsolatban! Keress minket akár még ma a honlapunkon megadott elérhetőségeink bármelyikén!

Ágdarálás profikkal? Keress minket!

Az őszi kerti munkák után sokaknak a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy hogyan szabaduljanak meg a levágott fa- és bokorágaktól. Többen is elgondolkodnak a zöldhulladék égetésen, azonban ez szennyezi a levegőt, és ezzel másoknak kellemetlenséget is lehet okozni. Érdemes ezért más megoldást találni az ágak eltávolításához. Ha Te még mindig tanácstalan vagy ezzel kapcsolatban, keress minket, és ágdarálással megszabadulhatsz a zöldhulladéktól!

Az ágdarálás ideális megoldás ahhoz, hogy megszabadulj a levágott faágaktól. Az ágdaráláshoz profi, megbízható berendezéseket használunk, amikkel gyorsan kezelhető nagyobb mennyiség is.

Az ágdarálásnak köszönhetően nem kell heteken át kerülgetned a levágott fa- és bokorágakat. Bízd profikra a zöldhulladék kezelést, az ágdaráláshoz lépj velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén!